Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Főzés-sütés "féllábon"

2020.09.06

szeptember 4. péntek

A reggeli mostanában mindig ugyanaz, próbálom követni a már "kitaposott" rehab. intézeti diétát.:-) Ami egyszerűen csak kalória szegényebb volt, semmi egyéb. Így aztán ma egy szelet magos teljes kiörlésű pirítós és egy szelet felvágott volt a reggelim.

Ebédre viszont, zöldségleves, ami tulajdonképpen nevezhető sárgarépa-karalábé levesnek is, mivel ezek kívül még a reggeliből megmaradt, de már felszeletelt lilahagyma, és szintén onnan maradék, felszeletelt paradicsom került a lábosba, így aztán minden "zöld" maradékot eltüntettem. Jó sok összevágott petrezselyemmel, és zeller-levéllel még ízesítettem.. Hogy ne legyen annyira "üres" kevés - egy evőkanálnyi tarhonya is főtt benne.

zoldseg-leves.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

Van, amit nem tudok teljesen száműzni, ez a tészta:-) Megengedem magamnak, mondjuk egy héten egyszer. Ma volt az egyszer:-) Pirított fodros kockatészta készült, sajtosan, és persze megint egy kis maradékkal.....szóval a reggeli felvágottat (tavaszi pulykaszeletek) csíkokra vágtam és összekevertem a főtt tésztával. Leírom az egész menetét, de nem írom be a receptek közé, mert ez csak úgy "adj Uram Isten" azonnal ezt is azt is beledobálva készült, úgyhogy  valószínűleg a feledés homálya fogja fedni, mint receptet. Tehát megpirítottam a fodros kockatésztát kevés oliva olajon, majd megsóztam, és felöntöttem annyi vízzel, hogy ellepje - mintha tarhonya készült volna. Amikor puha lett, akkor kevertem bele egy sonkás kockasajtot, némi reszelt kecskesajtot (hétvégén beszerzésre került a Bosnyák téri piacon), valamint a hosszúkás csíkokra vágott felvágottat. Az egészet jól összekevertem, és átforrósítottam, hogy a sajtok elolvadjanak. Nagyon pikáns, kellemes tészta étel lett.

piritott-teszta-felvagottal.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

szeptember 5. szombat

Én még néha régivágású vagyok... ha hétvége, akkor legyen egy kicsit finomabb, más fajta étel. Így aztán a mai menü alapja a mézes-mustáros sült csirke comb filé őszibarackkal és olvasztott sajttal, körete krumpli püré....Ez volt a biztos...aztán később úgy gondoltam, hogy mivel itt ez a jó kis krumpli főzőlé, sikeredett egy tojás leves is.:-)

tojas-leves.jpg            oszibarackos-hus.jpg

szeptember 6. vasárnap

Tegnap "előttem" a "semmi leves" készítést, így mára gondolkodóba estem, mi legyen akkor, ha finomfőzelék a második fogás.. végül úgy döntöttem, hogy gyúrok egy adag tésztát, amiből cérnametélt lesz, így későbbre is marad levesbetét, s egyszerűen főzök egy "kocka" levest. Marhahúsleves kockát használtam, annyiben volt "feltúrbózva", hogy tettem bele egy jó nagy szál zeller zöldet, egy csokor petrezselyem zöldnek csak a szárát, a többit már felhasználtam, és egy babérlevelet. Ezt főztem lassan legalább fél órán keresztül. Közben elkészült a cérnametélt, és egyszerűen csak belefőztem a lébe. Íme ilyen lett - egyébként nagyon jó ízű:

hazitesztas-leves.jpg

 

 

 

 

 

A második fogás amint már mondtam, finomfőzelék, és csirke comb darabkák sütve. Ehhez friss sárgarépát, karalábét használtam, amikor megpárolódott, hozzátettem a mirelitt zöldborsót, aztán már csak be kellett staubolni. Friss, jóízű főzelék lett.

finomfozelek-sult-hussal.jpg

 

 

 

 

 

szeptember 7. hétfő

Mivel a tegnapi ebéd kicsit sokra sikeredett, így ma nem kellett főzni, ugyanazt ettem, mint vasárnap.

szeptember 8. kedd

Meghozták a házhoz szállításokat, tele lett a hűtő, és a kosarak friss zöldségekkel, gyümölcsökkel. Ezért zellerkrém leves készült, tortilla csipsszel, majd tekintettel a nyárra, tojásos lecsóval töltött sült göngyölt csirkemell, barna rizzsel. Eredetileg a megmaradt lecsóból kevés tejföllel, összeturmixolva egy mártás került volna a tányérra, de ez nem nyert tetszést - majd később kiderült, hogy félre értés volt - szóval, a megmaradt lecsó eredeti formájában került a rizsre. A töltött húson, és a lecsón is reszelt kecskesajt  volt, ami különösen jó ízűvé tette az ételt.

zeller-krem-leves1.jpg    lecsos-hus1.jpg

szeptember 9. szerda

Vannak napok, amikor annyi a dolog, hogy nem jut idő a főzésre, ez a nap is ilyen volt...ezért útközben, került arra sor, hogy barátnőm meghívott egy lángosra. Nagyon régen ettem ennyire finom, és ekkora nagy lángost. Nem ismertem ezt a helyet, de biztosan tudom, hogy vissza fogok menni a budafoki Duna-partra. Szóval, ezért nincs a  mai napra se kép, se recept.

szeptember 10. csütörtök

Már napok óta gondolkodom azon, hogy a fagyasztóban várakozó kagylót elkészítem. Most jött el az ideje. Ez az ebéd max. fél óra alatt elkészül. Kapros-petrezselymes tejszínes kagyló, spagettivel. Még nem csináltam ilyet sose, de biztosan tudom, hogy még fogok. Gyors, laktató, és nagyon finom. Ehhez hozzájárult az is, hogy az egyébként drága alapanyagot most nagyon baráti áron lehetett megvásárolni, és 40 dkg-os kiszerelésben volt. Nyilván, nem használtam fel, csak a felét, úgyhogy a következő "kisérlet"-hez még megvan a megfelelő mennyiség. A kagylót, a leírás szerint ki kell olvasztani vagy a hűtőben 3-4 órán keresztül, vagy a mikróban az olvasztás programon 8 percig. Én ez utóbbit választottam. Serpenyőben felmelegítettem egy kis oliva olajat, majd hozzátettem kb. 2 dkg házi vajat, erre került a kagyló. Úgy 10 percig sütögettem, pirítgattam, kevergetve. Amikor már majdnem késznek találtam, egy egész csokor petrezselymet vágtam rá, és majdnem egy egész kaprot is. Sóztam, és felöntöttem két deci tejszínnel. Egyet forrt, és kész is lett. Ez idő alatt megfőtt a spagetti. Szép, egyszerű, gyors, finom... csak dicsérni lehet.

tejszines-kapros-kagylo.jpg

 

 

 

 

 

 

 

szeptember 11. péntek

Ahogy szerdán nem főztem, úgy ma viszont kétszer is..:-) Ebéd és vacsora főzés volt. Egy pár kisebb még piacos paradicsom volt a hűtőben, ami valahogy nem akart elfogyni. Így aztán abból készült egy kis lábosnyi pikáns, paradicsomos leves. Ehhez felhasználtam a szilvás gombóc, és az ahhoz szükséges krumpli főző vizét, így semmi nem került kidobásra. A leveshez a paradicsom darabokat beletettem a lábosba, egy kis oliva olajon átfuttattam, majd leszórtam teljes kiörlésű liszttel és pici pirospaprikával, felöntöttem a gombóc főző vizével, vágtam bele jócskán petrezselymet, és főztem kb. negyed órát. Ez alatt a paradicsomok is megfőttek, az egészet botturmixxal összekevertem. Ettől amolyan krémleves szerűség lett, de nem annyira sűrű, viszont a paradicsom nem maradt darabokban. Reszelt sajtot szórtam a tetejére. Mivel csak sóval lett ízesítve, ez így egy nagyon kellemes, nyári pikáns leves lett.

pikans-paradicsomos-sajtos-leves.jpg

 

 

 

 

 

 

A leves után jöhetett a szilvás gombóc, amiről már egész héten gondolkodtam, főleg, ,mivel volt itthon egy nagy adag szilva. Igaz, annyira finom volt, hogy csak úgy, nyersen fogyott, azt gondoltam, sajnos nem is fog maradni, de mégis, maradt öt darab. Így aztán két krumplit sósvízben megfőztem, összetörtem, majd belekerült a teljeskiörlésű liszt. Még melegen meggyúrtam, és hagytam egy kicsit pihentetni. Hengert formáltam belőle, és egy centi vastagságú lapokat vágtam, hogy nagyon vékony legyen a tészta, ne okozzon nekem lelkiismeret furdalást, hogy mégiscsak tésztát eszem:-) A két tenyerem között szétlapítottam, beletettem a magozott gyümölcsöt, és lobogó forró vízbe kifőztem őket. Pirított zsemlemorzsa és zabkorpa keverékébe lett forgatva, és tálaláskor egy nagyon kevés mézzel meglocsolva. Vééégre, gombóc! Nagyon ízlett.

szilvas-gomboc.jpg

 

 

 

 

 

 

Estére egy fél csirkemellet korong alakú darabokra vágtam, sárgarépából és zellerből tócsnikat sütöttem, és mindehhez almaszósz volt. Persze, a leves sose maradhat el, így két fej vöröshagymából főztem meg a tejszínes hagymaleveset.

Kezdjük a levessel: a két fej hagymát tisztítás után szálasra vágtam, beletettem a lábosba, öntöttem hozzá vizet, és még volt a gombóc főzőlevéből is, azt is hozzátettem, megsóztam, egy kis olíva olajat is öntöttem hozzá, majd beletettem a petrezselyem maradék szárait összekötve, és lassú tüzön elkezdtem főzni. Kb. egy órát főt. Tálalás előtt tettem bele egy kanál tejföllel jól elkevert főzőtejszínt. Tálaláskor reszelt kecskesajttal lett megszórva.

tejszines-hagymaleves-sajttal.jpg

 

 

 

 

 

 

Az almaszószhoz a főzővizet teszem mindig fel a fűszerekkel főzni, hogy jól kiázzanak az ízek. Tehát, fahéj, szegfűszeg, cukorpótló, só. Ez az elegy fő kb. negyed órát. A felvágott alma - vagy bármely más gyümölcs utána kerül bele, egy kis citrommal tovább ízesítve. Majd ha megfőtt a gyümölcs, ami pár perc, akkor tejes, vagy tejszínes habarással besűrítem.

A zöldséges tócsnihoz, vagy hívhatjuk lepcsánkának is, az aprító gépben összevágtam a sárgarépát és a zellert. Került bele tojás, egy kis liszt, só, bazsalikom. Nokedli állagú lett, amit forró olajban kanalanként kisütöttem. Jól illeszkedett a gyümölcs szószhoz, és a sült csirkemellhez, amit a tócsnik sütése után kicsit besózva ugyanabban az olajban - folyamatosan a tócsnit követve - két-két perc alatt mindkét oldalát megsütöttem. Így szaftos maradt a hús, mert a csirkemellnek alig kell egy kis idő, különben kiszárad.

Íme, a végeredmény:

csirke-almaszosszal.jpg

 

 

 

 

 

 

Ezt a zöldséges tócsnit csak úgy, akár vacsorára is meg lehet sütni, egy kis tejföllel, vagy reszelt sajttal, de egyszerűen csak "kézenfogva" is kitűnő étel. Itt most köret volt.

szeptember 12. szombat

Van úgy, hogy az ember arra vágyik, hogy "kinn" egyen...ez történt ma, így nem került sor főzésre, mivel a Duna parton sült hekket ettem. Remek volt, a hekk, az időjárás, a Duna, a levegő...szóval megérte.

szeptember 13. vasárnap

Kísérleti rakott káposzta készült. Azért kísérleti, mert még sose csináltam édes káposztából, kicsit tartottam is attól, hogy talán nem lesz olyan kellemes íze, mint akár a kelkáposztával, vagy a savanyú káposztával készültté. Tévedtem. Majdhogynem jobb is, mint az előzőekben említettek. Csirkemell-barnarizs-egy kis bacon volt a töltelék. Két kép itt alant mutatja, milyen volt a sütőben, és milyen kitálalva. (recept a csirkés ételek között)

rakott-kaposzta.jpg   rakott-kaposzta-talalva.jpg

ma ugyan nem volt leves, viszont készült egy főzött csokoládékrémes torta.

egesz-torta.jpg   torta-szelet.jpg (recept a süteményeknél)

szeptember 14. hétfő

A hétfő általában "könnyebb" nap, hisz hétvégén majnem mindig nehezebb ételek kerülnek a tányérra, vagy sütemények is, mint tegnap. Így ma egyszerűen barnarizses lecsó készült, felhasználva a tegnapi főtt barnarizs maradékot. Tehát, csak egy egyszerű lecsó, és mikor kész volt, még a rizzsel egyet rottyant.

barnarizses-lecso.jpg

szeptember 15. kedd

Főzeléknek - vagy affélének - mindig kell lenni. Így ma kapros tejszínes cukkini készült és hozzá hirtelen sült csirkemell.

kapros-tejszines-cukkini.jpg

szeptember 16. szerda

Mivel ma ebéd vendég voltam, így magam nem főztem. De azért leírom, hogy mit kaptam, hisz jól jön az is, heti étrend tervezéshez: magyaros zöldbableves volt (piros rántással, csak zöldbabbal, semmi más zöldséggel, vagy levesbetéttel), a második fogás pedig gombás csirkepörkölt fodros kocka tésztával.

szeptember 17. csütörtök

A mai nap sütéssel telt, egyrészt kenyeret készítettem, másrészt pedig édes-süteményt, nevezzük mondjuk fűszeres kalácsnak.. A kenyérrel úgy voltam, hogy elfogyott itthon amit még a házhozrendeléskor kértem, az utolsó adagot is kivettem tegnap a fagyasztóból, s mivel nem eszem fehér kenyeret, így eléggé beszűkült az a kör, hogy honnan, és mit vásároljak, ami ízlik is, és nem kerül aranyárban, viszont eláll napokig. Elgondolkodtam, hogy ezt most a környéken hol tudom beszerezni mondjuk gyalog, de nem jutottam zöldágra az üzletekkel gondolatban, így aztán megsütöttem mindennapi kenyeremet.:-) Mivel a zabpehely liszt önállóan nem való ilyesmire, keverni kell, normál sima liszttel, hogy dolgozni lehessen vele. Dobozban sütöttem ki, a héja finoman ropogós lett, az íze az én izlésem szerint való. Ebből nekem egy szelet is elég ahhoz, hogy jól lakva érezzem magam.

kenyer.jpg     

A tegnapi ebédvendégeskedésből volt még zöldbableves - kaptam egy üveggel, hogy hozzam haza - , ezután viszont nagyon jól esett a kalács-szerű alkotásom. A tészta tölteléke kakó, fahéj, sütésálló lekvár volt, amit feltekertem, és újra kelesztve megsütöttem. Így nézett ki megsülve, és felvágva: (recept a sütemények között)

toltott-formazott-kalacs.jpg       foltott-formazott-kalacs-felvagva.jpg

szeptember 18. péntek

Tejszínes, petrezselymes édeskáposzta főzelék sült főtt császárszalonnával.

tejszines-petrezselymes-edeskaposzta.jpg

szeptember 19. szombat

Egy csirkemellből három dolog: a csirkemell csontjából, és az azon maradt húsból zöldborsó leves, a csirkemell bőréből töltelék nagyon sok petrezsleyemmel, maga a hús kisütve zöldségekkel egy kacsasütő edényben. Nagyon célszerű ez a sütő, hiszen csak tele kell pakolni jóságokkal, és berakni a sütőbe, finoman összeérnek benne az ízek. Én most sárgarépát, néhány szem krumplit és jó sok gombát raktam bele "alapnak" erre helyeztem a besózott, fokhagymázott csirkemell darabokat, és a megtöltött csirkebőrt. Nem csak egyszerűen készül benne az étel, de szép pirosra is sül anélkül, hogy forgatni, vagy locsolgatni kellene.

A nagyobb csirkemellett lebőröztem, a két oldaláról levágtam a húst, a csontokat négy felé vágtam. Egy jó nagy fej hagymát megpirítottam, egy fazékban, mert onnan az üvegesre pirult hagymát úgy szedtem ki, hogy még valamennyi maradjon benne, erre tettem a húsos csont darabokat, majd felengedtem annyi vízzel, hogy kb. négy tányérnyi leves legyen belőle, megsóztam, egész borsot tettem hozzá, és lassú tüzön elkezdtem főzni. Beáztattam három szelet  már szikkadt kenyeret, hozzátettem a pirított hagymát, egy jó nagy csokor betrezselymet, két tojást, egy kis majorannát, és törött borsot, jól összedolgoztam. A csirke lenyúzott bőrét fogpiszkálóval összetűztem, hogy egy zacskó szerűség legyen. Én nem használok hústűt, teljesen megfelelő a fogpiszkáló. A kimaradt nyíláson keresztül megtömtem a töltelékkel, majd a fogpiszkálóval azt is lezártam. A két hús darabot fokhagymás sóval bekentem. A kacsasütő edénybe alulra karikáztam a krumplit, majd rá kekrült a nagyobb darabokra vágott sárgarépa, a félbevágott goma halom. Ezt megszórtam egy kis ételizesítővel, rátettem két oldalra a húsokat, középre a töltetléket, majd egy kis olajat aláöntöttem, és kb. másfél deci vizet, mivel a gomba majd levet fog engedni. Ráhelyeztem az edény tetejét, és a sütőbe tettem kb. egy órára, magas hőfokra. Egy másik fazékba feltettem a zsenge zöldborsót kevés olajon párolni, ez kb. öt perc volt, majd félrehúztam, megszórtam egy kevés liszttel, és piros paprikával, vágott petrezselyemmel, és felöntöttem a már megfőtt húsos csont lével és főtt csontos húsokkal. Forralás után egy kevés apró kagylótésztát szórtam bele, kb. 10 perc főzés után az is megfőtt. Így egy magyaros zöldborsó leves került az asztalra. Nos, így készül egy nagyobb csirkemellből háromféle dolog. :-)

csirkes-zoldborso-leves.jpg   toltelek-sult-csirkemell-vegyes-zoldseg.jpg

szeptember 20. vasárnap

A tegnapi menüt kis adagban nem lehetett elkészíteni, így vasárnap nemes egyszerűséggel a tegnapi ebéd ismétlődött meg.

szeptember 21. hétfő

Nagyon-nagyon annál is jobban elfáradtam ma, ezért csak szendvicseket gyártottam. De estére azért hiányzott már a főtt étel, de törjön bárki is pálcát a fejem felett, már nem volt annyi energiám, hogy főzzek, még egyszerűt sem, ezért aztán egy tyúkkockából levest főztem, és annyi volt a plusz ebben, hogy az általam gyúrt szárított cérnametéltet tettem bele. Ezzel a mai főzés bevégeztetett. Ezt azért nem fényképeztem le....csak megettem.

szeptember 22. kedd

Feltámadtam halottaimból, így cukkinis-tengeri halas lecsó készült barnarizzsel. (recept a halaknál)

cukkinis-lecsos-tengeri-hal-barnarizzsel.jpg

szeptember 23. szerda

Ma se kép, se recept...mindez azért, mert ebédvendég voltam, de leírom, hogy mit ettem, hátha valakinek ez is öteletet ad. Borsos tokány volt, nokedlivel - és nagyon jóízű.

szeptember 24. csütörtök

Köménymagleves - apró cérnácskákkal, amit még én gyúrtam vagy két hete. Tejfölös szárazbab főzelék, sárgaborsópüré főzelék, mindkettőn csirkemell-pörkölt. Hogy miért két féle? Mert mindegyikből csak egy-egy adagnyit áztattam be, viszont visszahívtam a tegnapi ebédvendégeskedésemet...így kétféle főzelék lett.  Aztán uzsonnára egy kis juhtúrós pogácsa. Ez volt a mai menü.

komenymag-leves.jpg sargaborso-pure-fozelek-porkolttel.jpg        tejfolos-szarazbab-fozelek-porkolttel.jpg     juhturos-pogacsa.jpg       pogacsa-talcan.jpg 

szeptember 25. péntek

Az összes maradék lett elfogyasztva tegnapról:-)

szeptember 26. szombat

Hétvégi menüként szilva-leves, csirkemell-Dubarry, krumpli körettel, desszertként pedig habos-rácsos-lekváros linzer készült.

szilva-leves.jpg  dubarry-csirkemell.jpg  lekvaros-racsos-habos-linzer.jpg linzer-felszeletelve.jpg

Mivel bejött az ősz, és hideg is van, így a szilvaleves nem lett hűtő szekrénybe behűtve, csak szobahőmérsékletűként került kitálalva. Fahéj és szegfűszeg ízesítéssel készült. A Dubarry besamell mártásába reszelt szerecsendió adta a vezető ízt. A rácsos linzerbe kétféle lekvár került, teljesen szétterítve házi (idei) baracklekvár, arra helyenként kis kupacokba áfonya lekvárt is raktam. Receptek a leveseknél, csirkés ételeknél és süteményeknél vannak.

...és a vacsora

Amíg az ebédet készítettem, addig lassú tűzön megfőztem a holnapi ebédhez a levest, ami csontos malachúsból készült. Amikor kihült, leszűrtem, és este egy kis adag zöldborsót megpároltam, hidegvízben lehűtöttem, és a levesben főtt zöldségből és a zöldborsóból majonézes salátát készítettem. Ehhez a főtt húsból vágtam egy centis szeleteket. Egyébiránt a következő napokban többször lesz "malackodás", mivel a fagyasztóba egy nagyobb darab csontos comb lett betéve, s mivel ezt kivettem, és kiolvasztottam, így meg is kellett csinálni, már vissza nem lehetett rakni.

majonezes-salata.jpg  fott-malachus.jpg

szeptember 27. vasárnap

villásreggelivel indult a nap. Olívaolajban pirított paprika, egy-két karika cukkini, és lilahagyma hasábok, jól beízesített teával. Ez igazi őszi reggeli.

sult-paprika.jpg

ebéd: húsleves gazdagon. Tegnap megfőtt a malachúsos húsleves, sok zöldséggel, annak egy részéből készült a tegnap esti saláta. Ma a leveshez csak betétet kellett kifőzni, ez még a saját gyúrt cérnametélt volt, az utolsó adag, majd megint kell készíteni hogy legyen ilyen tésztám, hisz ez 70 százalékban zabpehely lisztből készül. Tehát, az ebéd, húsleves volt gazdagon,főtt hússal, és a tegnapi maradék karfiolos hús, vajas krumplival.

husleves-gazdagon.jpg

szeptember 28. hétfő

Káposztás barnarizs sült csirkemellel - ez volt az ebéd. Ezt kisérletképpen készítettem, de annyira finom lett, hogy máskor is fogok ilyet főzni. A fejeskáposztát csíkokra vágtam, majd egy kevés oliva olajon, és nagyon kevés vízben pároltam. Só, bors került bele. Amikor már puha lett, akkor kissé lepirítottam, hogy minden lé eltünjön alóla. Közben megfőztem a barna rizst, és a kész káposztával összekevertem úgy, hogy kb. két harmad káposzta, és egy harmad rizs volt. A csirkemelleket felszeleteltem, nem kloppfoltam ki, csak darált köménymaggal ízesített teljeskiörlésű lisztbe forgatva hirtelen kisütöttem. Ez a kombó nagyon-nagyon finom lett.

kaposztas-barna-rizs-sult-csirkemellel.jpg

folytatódik a malackodás - bőrös malac-kockák füstös pirospaprikával - hideg reggelihez, vagy vacsorához. Mivel ez egy teljes nagy szelet malac comb volt, csonttal, és a bőrével együtt, ezért a csontos részből készült a húsleves, a bőrös részt levágtam, és nagyobb kockákra aprítottam. Majd sós vízben megpároltam, és amikor már vajpuha lett, akkor egy tálba összekevertem a füstös ízű pirospaprikát, egy kevés édes-nemes paprikát, egy kevés fokhagyma granulátumot, és a kockákat még melegen beleforgattam. Hasonló lett, mint a csécsi szalonna...csak kockákban. Remek hideg étel.

malac-paprikas-kockak.jpg

szeptember 29. kedd

Karalábé főzelék malachús kockákkal. (és még mindig van a malachúsból....)

karalabe-fozelek-piritott-malachus-kockakkal.jpg

Teljes kiörlésű liszt, zabpehely liszt keverékével készült sütőporos keksz, tojás nélkül.Jó, hogy ha van valamiféle rágcsa itthon, ami egészségesebb is, mint a bolti. Így teljeskiörlésű lisztet, és zablisztet kevertem össze, beleraktam egy fél zacskónyi sütőport, kb. 10 dkg margainrt, egy csipet sót, és folyékony édesítőt. A margarinnal jól elmorzsoltam a száraz anyagokat,majd annyi tejet öntöttem bele, hogy összeálljon. Kb. egy órát pihentettem, utána kinyújtottam 2 mm vastagságúra, villával megszúrkáltam, és a legnagyobb fokozaton már előmelegített sütőben, miután derelyevágóval felkockáztam, megsütöttem. Kb. 3-4 perc alatt rózsaszin lesz, és ki is kell venni. Napokig elálló, kávé rágcsa, vagy csak úgy, ha az embernek kedve szottyanna valami édességfélére.

teljes-kiorlesu-es-zabpehelylisztbol-keszult-tojas-nelkuli-keksz.jpg

szeptember 30. szerda

Ma van az utolsó malackodós nap, mert ami még van belőle, az a fagyasztóban várja a sorsát,hogy mivé fog alakulni. Ez az elkészített hagymás alapon sóval, borssal fűszerezett kockára vágott párolt adag jó alapja lett egy zöldborsós ragu levesnek.

A második fogás aranygaluska volt, ezt nem készítettem, kaptam, csak a lekvár rajta a saját befőzés.

ragu-leves-malachussal.jpg    aranygaluska-hazi-barack-lekvarral-.jpg

Délelőtt kihasználtam az időt, s mivel elfogyott a cérnametélt, így gyúrtam egy adag tésztát, amit én is lelkiismeret furdalás nélkül megehetek. Tehát, teljeskiörlésű liszt, zabliszt, egy tojás volt, amiből készült. Kb. 3 dkg sima lisztet hozzá kellett tenni, mert egyébként nem áll össze, de ennyit "engedélyezek" magamnak. :-)

keszul-a-hazi-gyurt-teszta.jpg itt még csak kinyújtva    szarad-a-gyurt-teszta.jpg itt pedig felvágva.

október 1. csütörtök

A mai menüt ajándékba kaptam, így nem főztem. De azért leírom, hátha jó az ötlet bárkinek, hogy mit is főzzön. Paradicsom leves volt, mert ez az egyik kedvencem, és rakott kelkáposzta.

október 2.péntek

Tejfölös karfiol leves, és krumplis tészta volt. A tészta az általam gyúrt száraz tésztából készült, nagyon jó ízű lett, mellette a kovászos uborka szintén házi. A levesből akkora adag készült, hogy holnap is az lesz kitálalva.

karfiol-leves.jpg    krumplis-teszta-kovaszos-uborkaval-.jpg

október 3. szombat

A leves a tegnapi maradék volt. Egy csontos csirkemellről leszedtem a bőrt, és levágtam a húst. A csontot szétvágtam még négy-öt centis darabokra, jócskán maradt azért rajta hús is, és feltettem főzni, ebből lesz majd holnap a leves. A bőrt kisütöttem, és annyi zsiradék keletkezett, amennyiben a kockára vágott cukkinikat meg tudtam pirítani. Megsóztam, amikor már kisült, megszórtam egy kis kaporral, és tálaláskor reszelt sajt került a tetejére.  Ehhez rántott csirkemell készült. Így a csontos-bőrös csirkemell minden részét felhasználtam, tulajdonképpen már a holnapi leves alap is elkészült.

piritott-cukkini-reszelt-sajttal--kaporral--es-rantott-csirkemell.jpg

október 4. vasárnap Csirkemellcsontos zöldség leves. Lekváros tészta.

október 5. hétfő Szárazbab főzelék sült virslivel.

október 6. kedd Gulyás leves, kakaós csiga

október 7. szerda Zöldség leves, tejszínes petrezselymes kagyló penne tésztával

(Ahogy látni való, az elmúlt napokban se képet, se receptet nem tettem fel. Ennek az az oka, hogy vagy már készült olyan étel, amit ettem, vagy nem én főztem, hanem vendég voltam az ebédre-, vacsorára, így más tollával nem ékeskedem.) De ettől függetlenül, a menüket feljegyeztem, hisz hasznos lehet az is, ha nem tudja valaki, hogy aznap mit is főzzön.

október 8. csütörtök Párolt káposztás, kolbászos kuszkusz. - ezt én készítette,:-) Csíkokra vágtam a fejeskáposztát, olíva olajon sóval, borssal, és darált köménymaggal megpároltam úgy, hogy enyhén ropogós maradjon. Amikor már félig kész volt, beletettem az apró kockákra vágott füstölt kolbászt, majd vízforralóval melegítettem vizet, és leöntöttem vele a sózott kuszkuszt, és letakartam. Mire a káposztás kolbász enyhén pirulni kezdett, ez kb. három-négy perc, addigra a kuszkusz megdagadt, és a kettőt összekevertem. Íme a végeredmény:

kaposzta-kuszkusz-kolbasz.jpg

október 9. péntek A leves ma amolyan öszvér megoldás lett. Egy sárgarépát vékony csíkokra reszeltem, megpároltam, és felöntöttem 9 dl vízzel, amikor felforrt, beletettem egy zacskós grízgaluska levest, és ezzel még öt percig főztem. Így aztán, a zacskós leves kissé fel lett javítva, és máris házi készítésűnek látszott. Természetesen, a répától az íze is jobb lett. Második fogás barnarizs, és zöldborsós csirkemell csíkok voltak. Utána desszertként egy kavart tészta készült, mert volt itt még egy pár darab "avittos" gyümölcs - szilva, körte, szőlő - ezeket beleszórtam, a tetejére  vanilia szószt öntöttem, amikor feltálaltam. A tészta háromféle lisztből készült, zabpehelylisztből, teljes kiörlésűből, és fehér lisztből. Volt még benne folyékony édesítő, reszelt citromhéj, margarin, sütőpor, tojás, és tej. A gyümölcsök bele lettek forgatva fahéjba, meg egy kis vaniliás cukorba, és mézbe. Utána lett a tésztába belekeverve. 180 fokon 25 percig sült.

barna-rizs.jpg  zoldborsos-csirkemell-csikok.jpg  kavart-gyumolcsos.jpg

október 10. szombat Kép most nincs hozzá, de a menü zöldbableves, tejszínes-gombás csirkemell szeletek durum tésztával, desszertként pedig almakompót volt. Úgy alakult, hogy a vacsora is meleg étel lett, rántott sajt, rántott gomba, és sült krumpli.
 

október 11. vasárnap Csak a reggeli képét teszem fel, mert ez, mondhatni villásreggeli volt. A péntekről megmaradt barnarizs, és zöldborsós hús tette ki az alapanyagokat. A húst kiszedtem a zöldborsó közül, és aprítóba összevágtam. Egy tálban hozzákevertem a zöldborsós részt, a maradék pár kanál rizst, egy tojást, és kb 10 dkg reszelt sajtot. Nagyobb dió nagyságú gombócokat formáltam belőle, belehempergettem zsemlemorzsába és kisütöttem. Majonézzel ettük. Ez alapvetően egy fő étkezés is lehetne - maradékból, pl. saláta körettel, vagy krumpli pürével, de lehetne zöld főzelék feltéte is. Maga az alap egy fél adagnyi maradék volt.

rizses-gombocok.jpg

Ebédre gyümölcsleves volt - a maradék almakompót lett "feljavítva" őszibarack befőttel, és tejszín került még bele, hidegen. A második fogás: natúr csirkemell filé, sós vízben főtt krumpli brokkoli rózsákkal. Erről sajnos nem készült fénykép.

október 12. hétfő Gulyás leves - a fagyasztóból. Vissza lehetne most nézni, mikor is főztem, de szerintem nem fontos. Lényeg, hogy ha marad legalább egy adag bármi, ami már nem fogy el se aznap, se másnap, én lefagyasztom. Így került ma ebédre a gulyás leves az asztalra. Persze, vannak olyan ételek, amik nem bírják a fagyasztást, de a gulyáslevesnek semmi baja nem lesz ettől. Utána barack lekváros teljeskiörlésű lisztből készült palacsinta volt.

gulyas-leves.jpg  lekvaros-palacsinta.jpg

október 13. kedd Elfogyott a kenyér, és nem mentem le vásárolni, így a reggelihez valamit ki kellett találni. Mivel esik az eső, és hideg van, ezért meleg valamire vágytam. Így történt, hogy a reggeli lángos lett. Nagyon gyorsan el lehet készíteni, fél óra alatt meg is kel, kisebbeket sütöttem, mert nem vettem elő a nagyobb serpenyőt. Száraz élesztő mindig van itthon, jó szolgálatot tesz, a tészták pillanatok alatt elkészülnek vele. A lángoshoz, különben sem kell semmi, csak liszt, élesztő, egy kis só, és melegvíz. Kicsit keményebb nokedli tészta szerűséget készítek, letakarom, fél óra alatt megkel, és már lehet is sütni. Lyukacsos, könnyű nem zsíros lángosok készülnek így. Az ebéd pedig brokkoli krémleves, malacpörkölt - a fagyasztóból -, és házi gyúrt tészta, amit még a múltkor gyártottam. Akkor háromféle készült, ha még emlékeztek rá, a szabógallér-szerűség, ez volt a krumplistészta, cérnametélt, ebből még van legalább két adag, és közepes metélt, amit a derelyevágóval aprítottam. Ez utóbbi lett a pörkölt körete ma.

langos.jpg langos-1.jpg   brokkoli-kremleves.jpg  malacporkolt-hazi-tesztaval-.jpg

október 14.szerda Mivel a tegnapi ebédből még maradt egy-egy adag, így ma a maradék került az asztalra. Csak este főztem, amennyiben ezt főzésnek lehet titulálni - egy adag sütőtököt. Persze, sütőbe kellett volna tenni, de úgy lassabb lett volna, igaz, akkor egészen más az íze, de én megtisztítottam két centis kockákra vágtam, és 10 perc alatt megfőztem. Leöntöttem róla a levet, meglocsoltam egy kevés mézzel, és ezt ettem vacsorára.

október 15. csütörtök Levest nem főztem, párizsis lecsó volt kuszkusszal. A kuszkusz nagyon jó találmány, csak forró vízzel kell leönteni, és saját maga megpuhítja magát. Én egy dobozban szoktam ezt csinálni, rápattintom a tetejét, még mielőtt leöntöm a forró vízzel hozzá teszek szárazon egy kis ételízesítőt is. Később, délután egy kis rágcsát is sütöttem, sós ropogtatni valót, és édes almás-banános zabpehely kekszet. A sós pálcikák zabpehelylisztből készültek. Egyikben sem volt tojás, se sütőpor, azt szódabikarbónával helyettesítettem.

parizsis-lecso-kuszkusszal.jpg   almas-bananos-zabpehelykeksz.jpg sajtos-ropogos.jpg

október 16.péntek Van olyan nap, amikor én sem főzök, mert annyi mindent kell csinálni, hogy a főzés nem fér bele a napba - tulajdonképpen energia-hiány miatt....már annyit nem tudnék állni -, és ilyenkor lemegyek az utca végében lévő "faház"-ba, ez egy kifőzde, és vagy megeszem ott, vagy hazahozom. Ez egy ilyen nap volt. Azért az általam választott menüt leírom, hátha valaki kedvet kap a főzéséhez. Csülkös bablevest választottam, nem volt benne csak apró kockára vágott főtt csülök, és bab. Se zöldség, se levesbetét, viszont nagyon finom volt. Utána zúzapörköltet kértem szarvacska tésztával. Egy fél adagnyi is bőven elég...ott. :-)

október 17-18. szombat-vasárnap Hm...az jó, ha az ember friss gyümölcsöt eszik, de engem a szilva teljesen padlóra tett, hogy finoman fogalmazzak....így aztán az egész szombat azzal telt, hogy próbáltam nem csak a legkisebb helyiségben ücsörögni, a tegnap esti "beszilvázás" után. Ennek eredményeként, szombaton pirítós nap volt...ezt kár is lett volna lefényképezni. Vasárnap elgondolkodtam, mi az, ami már megáll bennem, így aztán sárgaborsóleves készült, ami csak azért volt levesnek nevezhető, mert hígabb volt, mint a főzelék, nemes egyszerűséggel csak sós vízben megfőztem, és úgy kanalaztam. Aztán grízes tésztát ettem, lekvár nélkül, gyáva voltam még a lekvár evéshez.:-)

október 19. hétfő Nagy nap, és bátor nap a mai, felettem a munkát...hogy ez meddig fog sikerülni, hogy eljárok dolgozni, azt még nem lehet tudni. De, nem főztem, hisz a munkahelyen voltam egész nap, és napközben csak szendvicset ettem. Este pedig "házhoz jött" a vacsora, hogy ezzel se kelljen törődni. Azért leírom, hogy mi volt a menü: csirkeragu leves, zöldbab főzelék tükörtojással.

október 20 kedd ismét házhoz jött: csirkepötkölt nokedlival, és fejes salátával.

október 21. szerda Házhoz jött, de ez az én kívánságom volt...szilvás gombóc. Ilyen volt:

szilvas-gomboc.jpg

október 22. csütörtök Ezt ugyan nem kértem, de mégis egyik kedvenc volt...májgaluska leves, kukoricás rizs és rántott hús.

október 23. péntek Ma több mint kétszáz kilométerre mentem a rokonokhoz ...illetve vittek. Reggel oda, este vissza. Hogy ne menjünk üres kézzel, és az  úton is legyen rágcsálni való, így már korán reggel megsütöttük a juhtúrós, és a káposztás pogácsákat. Mindkettő graham lisztből készült, és nagyon finom lett. A vendégség fantasztikus volt, rengeteg jobbnál jobb étellel, itallal. Csak szolgai módon felsorolom: babgulyás leves, francia rakott krumpli (kolbász nélküli rakott krumpli), sajtos pogácsa, hókifli, lekváros linzer karikák, sült kanadai tök, szőlő. A pogácsákat, amiket vittünk, lefényképeztem.

kaposztas-es-juh-turos-pogacsa.jpg

 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.