Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


receptek reggelire - uzsonnára - gyorsan

Majonézes tojássaláta:

egy személyre: 2 tojás, majonéz, tejföl, póré hagyma, só, őrölt bors, petrezselyem.

Megfőztem két tojást keményre, amíg azok főttek, felkarikáztam a póráhagymát, besóztam, hozzáadtam két kanál majonézt, kb. ugyanannyi tejfölt, összekevertem. A főtt tojásokat lehűtés után megtisztítottam, majd tojásvágóval felszeleteltem, és beleforgattam a kikevert hagymás mártásba. A tetejét megszórtam egy kis szárított petrezselyemmel, és őrölt borssal.

Fűszeres túró

Tehéntúrót kevertem össze apróra vágott hagymával, piros paprikával, sóval, egy kis tejföllel, vajjal, darált kömény maggal, valamint belekevertem egy lapka sajtot is, az annyira puha, hogy teljesen el lehet dolgozni a masszában. Végül is olyan az ízvilága, mint a kőrözöttnek, de mivel nem juhtúró az alapja, ezért így nem hívhatom...tehát, fűszeres túró. A képen, cukkini kockák vagy inkább háromszögek vannak rajta.

turokrem-piritos-kenyeren.jpg

Villás reggeli :-)

Itt a tök szezon, s ki kell használni, egyrészt azt, hogy friss zöldség kerül az asztalra, másrészt viszont azt, hogy most nagyon olcsó, és pillanatok alatt kész van. Ez egy nagyon egyszerű villásreggeli. Olivaolajon megpároltam egy közepes fej hagymát, arra ráraktam a kockára vágott cukkinit, majd a kockára vágott párizsit - én csak a szója és glutén mentes eFeF párizsit veszem meg, ez még valóban a "békebeli" ízű és állagú - amikor az egész átsült, akkor két tojást összekevertem egy kis tejjel, és az egészre ráöntöttem, rázogatva megsütöttem. A tetejére egy kis reszelt sajt került.

 

reggeli-hagymastokosparizsisrantotta.jpg